Projekt

Alany: Borsos János képzőművész

Tárgy: az alany megbetegedett testrészei 

Koncepció: A bibliai hitetlen Tamás történetén alapuló festészeti kánon -Krisztus megmutatja sebeit Tamásnak- jelenkori átírata. Az alap történetben a cselekmény következménye, hogy Tamás hívővé válik. Itt az alany, János szeretné mindezt átélni és ezáltal meggyógyulni. Ezért Krisztus sebeit keresi sajátjaiban azzal a hittel, hogy egy napon megtalálja.

Médium: a hagyományos olaj-vászon technika helyett a beteg testrészek (csak a kezek) naponkénti beszkennelése és ezen a blogon való közzététele. 

Idő: A mozdulatsor naponkénti ismétlése 2009.11.18-tól a betegség eltűnéséig és a gyógyult testrészek bemutatásáig tart.

Krisztus mutatja sebeit Tamásnak

Diagnózis

Pszoriázis (pikkelysömör) - krónikus bőrbetegség. A hámsejtek érési folyamata felgyorsul, körülbelül felére rövidül, ezáltal az adott felületen viasszerű pikkelyképződéssel járó, nagyméretű elszarusodás következik be, alatta pedig foltokban begyullad a bőr. Az elszarusodott bőr rugalmatlan, így gyakran bereped és vérzik. Az orvostudomány jelenlegi állása szerint a betegség genetikai eredetű (öröklődik), nem gyógyítható, csupán ideig-óráig tünetmentesíthető különböző kezelésekkel.

Kiterjedése: kézfejeken, tenyereken, ujjakon, lábfejen, talpakon, könyökökön

Próbált gyógymódok: 

01. Flucinar-os szteroid- és kátrányalapú kenőcsök használata éveken át. Eredmény: pillanatnyi javulás, a betegség visszahúzódása. Mivel a kezelés csak a tünetekre hatott, ill. sosem sikerült elég következetesen végigcsinálni, a betegség mindig kiújult.

02. Homeopátiás kezelés: ismeretlen eredetű folyadék és kis drazsék naponként többszöri alkalmazása a homeopata utasításainak megfelelően. Eredmény: mérgezés (túladagolás), a betegség kb 30%-kal súlyosbodott, eddig ép helyekre is kiterjedt (ujjak, csukló, lábfej). 

03. Maria Treben féle teakúra és diéta egy hónapon át: csokoládé, kakaó, alkohol száműzése a mindennapokból. Eredmény: különösebb hatást nem mutatott (az édesség megvonása javította az önérzetet).

04. Gyengébb, majd koncentrált Neotigason kúra egy-egy hónapig. Eredmény: a betegség kisarányú enyhülése, bursitis (izületi gyulladás) a bal könyökön egy hónapon át. Ezen kívül bőrszárazság (száj, orr) és ebből eredő nehezen elállítható vérzések. A gyulladás elvonulásakor a pikkelysömör eltűnt a könyökről, majd kis idő múlva visszatért.

05. Egyéb próbálkozások: rengeteg féle különböző olcsó és drága kenőcs/krém kipróbálása, antiallergén szappan, a beteg testrészek kímélése, munkavégzésnél kesztyű használata stb...  

János=Tamás

Az éveken át tartó, a gyógyulást közel sem eredményező kudarcos kezelések után, az alany köszöni minden kedves orvos/nem orvos, családtag/nem családtag, barát/nem barát segítő szándékát, de most már egyedül csak magába, ill. magán keresztül Jézus Krisztus felé kíván fordulni (mindemellett a bőr felpuhítására, lehetőleg mindenfajta hatóanyagot nélkülöző krémeket alkalmaz). 

Naptár

november 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

2009.11.28. 23:59 B_Jano

11. nap, szombat

Feleségem székesfehérvári szobája

Az állapotom 11 nap után megvizsgálva még egyátalán nem javult, sőt romlott. Főleg, hogy az utóbbi néhány nap igen csak stresszesre sikerült. Most minden egyes mozdulat tűszúrás-szerű fájdalommal jár.

Még a napi egy bejegyzés megoldása is majd' megoldhatatlanná vált a nagy pörgésben. 3 napja csak hajnalra jutottam el odáig, hogy a műveletet végrehajtsam. Az ilyen megkésett műveleteket visszadátumozom az éjfél előtti utolsó percre.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://meggyogyulok.blog.hu/api/trackback/id/tr711559948

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.