Projekt

Alany: Borsos János képzőművész

Tárgy: az alany megbetegedett testrészei 

Koncepció: A bibliai hitetlen Tamás történetén alapuló festészeti kánon -Krisztus megmutatja sebeit Tamásnak- jelenkori átírata. Az alap történetben a cselekmény következménye, hogy Tamás hívővé válik. Itt az alany, János szeretné mindezt átélni és ezáltal meggyógyulni. Ezért Krisztus sebeit keresi sajátjaiban azzal a hittel, hogy egy napon megtalálja.

Médium: a hagyományos olaj-vászon technika helyett a beteg testrészek (csak a kezek) naponkénti beszkennelése és ezen a blogon való közzététele. 

Idő: A mozdulatsor naponkénti ismétlése 2009.11.18-tól a betegség eltűnéséig és a gyógyult testrészek bemutatásáig tart.

Krisztus mutatja sebeit Tamásnak

Diagnózis

Pszoriázis (pikkelysömör) - krónikus bőrbetegség. A hámsejtek érési folyamata felgyorsul, körülbelül felére rövidül, ezáltal az adott felületen viasszerű pikkelyképződéssel járó, nagyméretű elszarusodás következik be, alatta pedig foltokban begyullad a bőr. Az elszarusodott bőr rugalmatlan, így gyakran bereped és vérzik. Az orvostudomány jelenlegi állása szerint a betegség genetikai eredetű (öröklődik), nem gyógyítható, csupán ideig-óráig tünetmentesíthető különböző kezelésekkel.

Kiterjedése: kézfejeken, tenyereken, ujjakon, lábfejen, talpakon, könyökökön

Próbált gyógymódok: 

01. Flucinar-os szteroid- és kátrányalapú kenőcsök használata éveken át. Eredmény: pillanatnyi javulás, a betegség visszahúzódása. Mivel a kezelés csak a tünetekre hatott, ill. sosem sikerült elég következetesen végigcsinálni, a betegség mindig kiújult.

02. Homeopátiás kezelés: ismeretlen eredetű folyadék és kis drazsék naponként többszöri alkalmazása a homeopata utasításainak megfelelően. Eredmény: mérgezés (túladagolás), a betegség kb 30%-kal súlyosbodott, eddig ép helyekre is kiterjedt (ujjak, csukló, lábfej). 

03. Maria Treben féle teakúra és diéta egy hónapon át: csokoládé, kakaó, alkohol száműzése a mindennapokból. Eredmény: különösebb hatást nem mutatott (az édesség megvonása javította az önérzetet).

04. Gyengébb, majd koncentrált Neotigason kúra egy-egy hónapig. Eredmény: a betegség kisarányú enyhülése, bursitis (izületi gyulladás) a bal könyökön egy hónapon át. Ezen kívül bőrszárazság (száj, orr) és ebből eredő nehezen elállítható vérzések. A gyulladás elvonulásakor a pikkelysömör eltűnt a könyökről, majd kis idő múlva visszatért.

05. Egyéb próbálkozások: rengeteg féle különböző olcsó és drága kenőcs/krém kipróbálása, antiallergén szappan, a beteg testrészek kímélése, munkavégzésnél kesztyű használata stb...  

János=Tamás

Az éveken át tartó, a gyógyulást közel sem eredményező kudarcos kezelések után, az alany köszöni minden kedves orvos/nem orvos, családtag/nem családtag, barát/nem barát segítő szándékát, de most már egyedül csak magába, ill. magán keresztül Jézus Krisztus felé kíván fordulni (mindemellett a bőr felpuhítására, lehetőleg mindenfajta hatóanyagot nélkülöző krémeket alkalmaz). 

Naptár

2010
<<  >>
jan feb már ápr
máj jún júl aug
sze okt nov dec

2010.03.28. 10:38 B_Jano

130. nap, vasárnap

Szólj hozzá!

2010.03.27. 10:38 B_Jano

129. nap, szombat

Szólj hozzá!

2010.03.26. 10:37 B_Jano

128. nap, péntek

Szólj hozzá!

2010.03.25. 10:37 B_Jano

127. nap, csütörtök

Szólj hozzá!

2010.03.24. 10:34 B_Jano

126. nap, szerda

Szólj hozzá!

2010.03.23. 10:33 B_Jano

125. nap, kedd

Szólj hozzá!

2010.03.22. 10:33 B_Jano

124. nap, hétfő

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása